2014. január 18., szombat

Recept: Kimchi leves (김치 찌개)

Bóklásztam a Youtube-on és rátaláltam Maangchi videóblogjára, azon belül pedig a kimchi leves receptre.
Mivel nem tűnt túl bonyolultnak tesóm pedig már rendszeresen készít itthonra kimchit, így neki is fogtam, annyi változtatással, hogy én mandut (húsos táska) is raktam bele. A kimchi receptet, már korábban írt Sora, így annak elkészítésére most nem térnék ki.



Hozzávalók:
2 pohár/bögre kimchi
2 evőkanál chili paszta
1 kiskanál cukor
30 dkg sertéshús
5 pohár/bögre víz
egy kocka tofu (vagy mandu)
pici só
3 szál zöldhagyma

Az elkészítés pedig roppant egyszerű. Egy lábasban a kimchit, a kockára vágott húst, a cukrot, sót, chilipasztát (utóbbiból a vendégekre tekintettel csak egy kanállal raktam, hogy kevésbé legyen csípős) összekeverjük, majd felöntjük vízzel, ezt pedig 30 perc alatt összerottyantjuk. Hozzáadjuk az összevágott zöldhagymát és a mandut,(a tofu helyett, mert korábban egy étteremben, ilyen levest is kóstoltunk) majd még tíz percig hagyjuk bugyogni.
ilyen a mandu csomagolása
Kétféleképp is belerakhatjuk a húsos táskát: előtte megpiríthatjuk és akkor kicsit ropogósabb lesz, illetve úgy ahogy van bele is dobhatjuk, ez ízlés kérdése.
Köretnek bármilyen koreai savanyúság megfelelő, illetve főtt rizst szoktak a levesbe rakni. Nem készítettem el a négyféle rizsből készült keveréket, így csak egy sima gyors rizst kifőztem és azt raktuk bele.
Az eredmény nekem nagyon ízlett, és leginkább a csípős paradicsomleveshez tudom hasonlítani az ízét. :D

A hozzávalókat, mint például a chilipasztát és a kész mandut a Tokyoplázában vettem, mint írtam korábban nem olcsó elsőre megvenni a pasztát, de sok mindent lehet belőle készíteni. A mirelit mandu ára pedig 1900 Ft és nagyjából 32/33 darab van a zacskóban. (amiből nem kell mindet belerakni, én is olyan 12 darabot használtam el)
A következő projekt  a vörösbabkrémes gombóc/palacsinta lesz. :D






Jó étvágyat! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése